2020. március 21. (szombat), 12:04

Élő szentmiseközveítés

Kedves Testvérek!

A Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia 2020. március 17-én kiadott rendelkezése szerint 2020. március 21. déltől TILOS nyilvános misét tartani.

A rendelkezés arra kéri a paptestvéreket, hogy templomaikban tartsanak szentmiséket, de sine populo (=nép részvétele nélkül) kell misézniük.  A rendelkezéshez március 19-én megjelent egy liturgikus melléklet, amely megengedte a következőket: „A televízióban vagy online közvetített szentmisék vasár- és ünnepnapokon lehetőleg orgonával kisért szentmisék legyenek, amelyek éppen a sajátos- közvetített- részvétel miatt természetesen végezhetők a nép részvételével bemutatott mise szövegeivel.”

A rendelkezés ezen lehetőségét kihasználva

Zoltán atya a leányfalusi templomban tartott miséjét

2020. március 22-től

minden vasárnap 10 órától az alábbi linken közvetítjük

https://leanyfaluplebania.hu/elo

 

A korábban közveített szentmisék felvételei ezen az oldalon találhatóak meg.

 

Az elkövetkező időszak szentmiséinek időpontjai ezen az oldalon találhatók meg.

 

A 2020. március 29-én elhangzott adományozási felhívásról erről az oldalon adunk részletes információkat.

 

A templomot a közvetítés miatt délelőtt 9 óra és a 11 óra között zárva tartjuk.  A rendelkezés betartása érdekében a templomban csak a szertartás méltó elvégzéséhez illetve a közvetítéshez feltétlenül szükséges személyek tartózkodhatnak!

Kérem a hívek megértését!

Leányfalu, 2020. március 21.

 

Zboray Péter

az egyháztanács nevében

 

Utoljára frissítve: 2020. április 3. (péntek), 8:01