kedd, 26 március 2019 19:26

Tájékoztató az SZJA 1%-ról

Egyházi 1 %

Az egyházak részére történő 1%  felajánlásában  változás volt a tavalyi évtől. Eszerint addig ameddig nem jelölünk meg új kedvezményezettet addig az adóhatóság változatlanul az előző évben megjelölt egyháznak utalja el ezen összeget.  Tehát aki nem akar változtatni a döntésén, annak nem kell újra benyújtania a rendelkezését.

Aki még korábban nem rendelkezett: kérjük rendelkezzen a Magyar Katolikus Egyház javára . A technikai szám a nyomtatványon:  011

A rendelkezésre illetve a korábbi rendelkezés módosítására 2019. május 20.-ig van lehetőség.

Aki tavaly tett nyilatkozatát idén nem kívánja módosítani, annak üresen kell hagynia a nyilatkozati lapon a kedvezményezett technikai számára és nevére vonatkozó mezőket. Ha pedig módosítani akarunk, akkor a megfelelő mezőben fel kell tüntetnie az új kedvezményezett technikai számát.

Akkor is tegyük meg felajánlásunkat ha a személyi jövedelemadónk bizonyos kedvezmények miatt nulla forint. Az állam ugyanis a felajánlok számánál ezeket a rendelkezéseket is figyelembe veszi. Az egyházaknak biztosított kiegészítő támogatás  felosztása pl a rendelkezők száma alapján történik, amelyben a 0 forintról szóló felajánlások is beleszámítanak

Civil 1%

Az automatizmus a civil kedvezményezettek és a költségvetési előirányzat számára tett felajánlásoknál nem működik, javukra minden évben újra rendelkezni kell a felajánlásról.

Amennyiben lehetősége van támogassuk a  templomunkhoz kötődő  Puszta Sándor Kulturális Alapítványt, amelynek adószáma: 18726125-1-13