2016. február 27. szombat 11:05

Bellavics László a karitász csoport új vezetője

 

A Szent Anna Karitász Csoportvezető Bemutatkozása

 

Elsőként köszönöm a bizalmat, az Egyháztanács és Zoltán atya részéről. Megbízatásom egy évre szól, és annak függvényében beszélünk a folytatásról, hogy miként tudom főállásom mellett ellátni a feladatot.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, és kiemelni elődöm, Pappné György Emma karitász csoportvezető, és az évek alatt vele dolgozó összes karitásztag (15-20fő) nagyszerű munkáját. Emma és társai 15 éves munkájának köszönhetően megteremtették a tárgyi feltételeit egy jól működtethető karitász csoportnak. Kevés faluban van a Karitásznak önálló helyisége, és többszázezer forint értékű kölcsönözhető egészségügyi eszközkészlete.

Tevékenyen részt vállaltak a templom körüli fizikai és lelki szolgálatban, a rászorulók segítésében, adományok gyűjtésében – pl. a vörös iszap károsultaknak 100 000Ft - szeretetcsomagok készítésében és eljuttatásában. Áldozatos munkájukat értékelte Dr. Erdő Péter bíboros úr is, a leányfalui bíborosi vizitáció alkalmával. A szeretet szolgálatban végzett példaértékű tevékenységéért Emma elnyerte a Esztergom-Bajóti Régió által létrehozott Szent Erzsébet díjat, melyet Dr. Udvardy György püspök atyától vehetett át.

Nem lesz könnyű azon a szinten folytatni, ahol Emma abba hagyta, lévén, hogy a hátországát képező karitász tagok sem lettek fiatalabbak, többen kényszerűségből lemorzsolódtak. Ezúttal is köszönet az éveken át tartó odaadó, szeretetteljes munkájukért. Tapasztalataikra, tanácsaikra továbbra is támaszkodni kívánok. Bízom, hogy Zoltán atya lelki útmutatása alapján sikerül létszámban is megújulnunk, és fiatalabb hívők bevonásával folytatni a szeretet szolgálatot.

Magamról: Hatvan éves vagyok, 2008 óta élek feleségemmel Leányfalun. Az Önkormányzat Pénzügyi, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottságának a tagja vagyok. Végzettségem agrármérnök, 1983 óta kert – zöldtető építő vállalkozóként dolgozom. Öt gyermekes pedagógus családból származom, ahol a keresztényi erkölcsiség, a rászorulók segítése hétköznapjaink része volt.

Az istenszeretetben gyökerező felebaráti szeretet elsődlegesen minden egyes hívő feladata, ugyanakkor az egész egyházközösség feladata is. A Teremtő gondoskodó szeretetéért hálánkat a Karitász keretében végzett szeretet szolgálatban kiteljesíthetjük.Meg kell látnunk a társadalom perifériájára szorultakban, a testi – lelki hiánnyal küszködőkben a szenvedő Krisztust. Burján Hildegárd szerint „a társadalmunkban tátongó sok szakadékot meg kell, hogy kíséreljük keresztényi szeretettel áthidalni.”                         Emberekben szolgálni az Istentez az a cél, amelynek a jegyében szeretném vezetni a Szent Anna Karitász csoportot, bízva, hogy követőkre találunk.                                                                                                                    

Felekezeti hovatartozástól függetlenül, várjuk a segítséget, és várjuk Mindazokat, akik a helyi karitász közvetítése révén személyesen vagy közvetve hozzá szeretnének járulni a környezetükben élő nélkülözők megsegítéséhez.

Elsődleges célnak tekintem a fiatalabb önkéntesek megnyerését, akik az idősebb munkatársaink tapasztalataira támaszkodva megteremthetik a Szent Anna Karitászcsoport folytonosságát. Tekintettel, hogy a feladatok átvételéhez, a szükségletek és a lehetőségek felméréséhez, a taglétszám növeléséhez némi időre van szükség, ezért kis türelmet kérek.                                                                               Bízom, hogy hamarosan sikerül elkészíteni honlapunkat, amely folyamatos információ cserére ad lehetőséget.

A Szent Anna Karitász Adomány Helyiségének a megnyitását 2016. március 9.-én tervezzük. Külön feladat, hogy a helyiséget feltétlen fel kell újítani. Le kell festeni, körben le van rothadva a tetőszerkezet, amely cserére szorul. Remélem, hogy részben önerőből, valamint önkormányzati segítséggel ez megvalósítható.

Kérem, hogy mindazok, akik adományként jó állapotú, tiszta, idényjellegű ruhaneműt (kevés a tárolási kapacitásunk) gyerekjátékokat, működő háztartásbeli eszközöket tudnak felajánlani, azokat behozhatják nyitvatartási időben, vagy keressenek személyesen Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. ; T: +36 30 9215 207.

Az adomány helység nyitvatartási ideje szerdán 15-17, szombaton 10-12 óra között. Nagyszombaton zárva tartunk.

Hálásan fogadunk minden személyes közreműködést, segítséget. Amennyiben valaki csak néha, rendszertelenül, egy-egy alkalommal tud segíteni, vagy csak a kapcsolatai révén, akár csak egy ötlettel, az is hasznos számunkra. Már az együtt gondolkodás, a segítő szándék, a lelki közösségvállalás is megerősítést jelent, amely nélkülözhetetlen csoportunk megújításához. Ennek szellemében szeretném szélesre tárni a Szent Anna Karitász Csoport ajtaját minden leányfalui és üdülő testvérünk előtt.

Bellavics László csoportvezető

Megjelent: 247 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. július 25. hétfő 07:05